A szülésre való felkészítés lehetőségei

2008 április 3. | Szerző:

Pozitív feltételes reflex

Elsőként a psychoprofilaxis módszerét dolgozták ki,  mely Pavlov
orosz élettanász feltételesreflex-tanán alapul. Eszerint új, pozitív
feltételes reflexeket kell kiépíteni, amelyek segítségével a szülő nők
fájdalomélménye csökkenthető. A méh összehúzódásakor
érezhető fájdalomhoz például olyan válaszok társíthatók, hogy “a
méhösszehúzódás nem céltalan, eredménye lesz a kisbabám”.

A természetes szülés 

A természetes szülés gondolata először egy angol
szülészorvos, Grantly Dick-Read fejében fordult meg. Az ő nevéhez
kapcsolódik az a triász is, mely félelem, feszültség és
fájdalom összekapcsolódásán alapul. Read szerint az ismeretlentől való
félelem szorongást vált ki, a szorongás pedig kóros anyagcseretermékek
felszabadulása útján csökkenti a fájdalomküszöböt, így kisebb behatást
is nagyobb fájdalommal élünk meg. Ennek alapján dolgozta ki a
félelemmentes természetes szülés módszerét, amelyet
csoportfoglalkozások keretében igyekezett továbbadni a szülő nőknek. A
foglalkozások speciális relaxációs gyakorlatok elsajátításából és
pozitív reflexek kiépítéséből álltak.

Fájdalommentes és erőszakmentes szülés

Ekkoriban jelent meg Franciaországban Dr. Fernand Lamaze Fájdalommentes szülés című
könyve. Az ő célja is az volt, hogy a szorongás, és a félelem
csökkentésével a szülést pozitív élménnyé alakítsa át. A
foglalkozásokat ő is kis csoportokban szervezte, ahol relaxációs
gyakorlatok, a megfelelő légzéstechnika megtanítása, és a szüléssel
kapcsolatos ismeretek átadása volt az elsődleges cél. Ő vonta be
először az apákat a szülés folyamatába.

Dr. Fredric Leboyer az
erőszakmentes szülés módszerét dolgozta ki, melyben hangsúlyozza, hogy
a szülés főszereplői a szülők és az újszülött, ezért az
orvosi beavatkozásokat a szükséges minimumra kell szorítani.

A szülészeti osztályok szülésfelkészítő programjai

Hazánkban szinte minden szülészeti osztályon van szülésfelkészítő
program, ami az eddig bemutatott iskolák módszerei és sok év gyakorlati
tapasztalata alapján épül fel.  Az elméleti foglakozások  a
terhességgel,  szüléssel, anyasággal kapcsolatos tényanyag
ismertetéséből állnak,  a gyakorlati foglakozások pedig terhestornát,
légzőgyakorlatokat, relaxációt, masszázst tartalmaznak.

Alternatív programok

A kórházak által szervezett szülésfelkészítő foglalkozásokon kívül
egyéb alternatív programok is léteznek. Az újabb irányzatok nagyobb
súlyt helyeznek az anya személyiségére. Ezen irányzatok szerzői azt
vallják, hogy minden nő más, és ily módon minden szülés is más.  Ezért
nem az segít, ha megtanítjuk, hogyan kell lélegezni, mit kell érezni,
hiszen ez minden egyes nőnél másképp van.
 
Jógaszülés
A
jógaszülés módszerének oktatói előkészítik az anya testét a szülésre:
javítják a testtartást, ezzel elősegítve, hogy a baba a megfelelő, az
ún. optimális szülési pozícióba kerüljön a méhen belül;  segítenek
megtalálni és természetessé formálni a legkényelmesebb, ill.
leghatékonyabb szülési testpozíciókat, tudatosítani, hogyan
használhatjuk ki a gravitáció segítségét szülés közben. A kismamák
közösen gyakorolják, hogyan lehet a szülési kontrakciókat pozitívan
fogadni, “megnyílni”, és testtel-lélekkel átadódni a szülésnek.
Csendesíti az elmét, segít, hogy a vajúdás alatt a megfelelő
tudatállapot alakuljon ki. Jógarelaxációval, ill. a jógalégzéssel (ami
nem azonos az ún. tanult szülési légzéstechnikákkal) elősegítik a
szülési hormonok természetes áramlását a szervezeten belül a
várandósság alatt; a koncentrált befelé figyelés gyakorlásával
felélesztik a természetes intuíciókat és ösztönöket, így áttételesen
növelik az önbizalmat és saját képességeinkbe vetett hitünket is; nem
utolsósorban segítenek a babával való korai kapcsolatfelvételben, és az
iránta való bizalom és szeretet erősítésében.

Aktív Szülés Program
Az
Aktív Szülés Program, az ELTE Pszichológia kar, Affektív Pszichológia
Intézet és a londoni Active Birth Centre szakmai támogatásával működik.
Zárt és nyitott csoportok, valamint egyéni konzultációk is elérhetők,
várandós jóga, relaxáció, intim torna, belső erőforrások megkeresése,
belső béke, lazítás szerepel a foglalkozások tematikájában.

Szülő suli 

Szülő suli  csoportjai a következő témákat érintik: emlékeink a méhen
belüli életről, érintés, kötődés-elszakadás, veszteség, egymásra
figyelés, fájdalom, félelem a fájdalomtól, erőszakmentes kommunikáció, 
szerepjátékok születés körüli konfliktusokkal,  felkészülés a szülésre,
szülési terv készítése, a segítő szerepe, az újszülött fogadása, igény
szerinti szoptatás, az “elég jó” szülő.

Az  Alternatal
alapítvány által megrendezett programokra is az jellemző, az
információ-nyújtáson kívül sok  személyre szabott  lélektani
felkészítés is szerepel, s nem utolsósorban az apákkal is foglakoznak.

Kell-e egyáltalán felkészítés?

Sokunkban ugyanakkor ott a kérdés, minek  tanfolyamra járni, hiszen
nők vagyunk, a szülés képességét magunkban hordozzuk, mindannyiunkban
ott él egy ősi tudás, ami minden nőt képessé tesz arra, hogy világra
hozza gyermekét.

Igen ám, de ez az ősi tudás ma háttérbe
szorult, elfeledett, megkérdőjelezett. Ráadásul a legtöbb szülés
kórházban zajlik, ahol a körülmények gyakran ellene hatnak annak az
intimitásnak, ösztönösségnek, természetességnek, ami a szülések sajátja
lenne. 

A szülés, ami belülről fakad

Pam England, a Birthing From Within című művében azt írja:
“Rájöttem, hogy még a legjószándékúbb szülésfelkészítés is épp a
lényegről, a belső felkészülésről tereli el a figyelmet. Mire a
kismamák elsajátítottak minden tudnivalót, éppen azt veszítik el, amire
legnagyobb szükségük lenne: a bizodalmat a testükben és a hitet, hogy
problémamentesen képesek megszülni gyermeküket. Megtanultam csöndben
figyelni és meghallani a szívem mélyéről érkező kérdéseket és felfedni
legtitkosabb félelmeimet. Gondolkoztam születéstörténeteken és a
különböző népek szokásain, festettem, rajzoltam, naplót vezettem és
végül megtanultam, miként fogadjam el a szülés ismeretlen és 
kiszámíthatatlan természetét.”

A Pam England-féle
szülésfelkészítésen nem azt tanulják meg a kismamák, hogy miként
legyenek nyugodtak, magabiztosak, összeszedettek a vajúdás és a szülés
alatt, hanem azt, hogyan legyenek saját maguk. Először azt kell
megtanulniuk, hogy mi lakozik bennük. Rá kell találniuk a saját
kérdésükre. Ez a kérdés legbelülről fakad, s erre a kérdésre adja majd
a választ a szülés.

Ezt a módszert Magyarországon Hoppál Bori
vezette be. Az ő foglakozásain a várandós nő “megtanul” a pillanatban
maradni és felkészül arra, hogy miként tud majd a lehető legjobban
együttműködni az adott helyzettel. A foglalkozásokon olyan módszereket
sajátíthat el, amelyek segítségével megtanul bánni a fájdalommal. A
különböző gyakorlatok segítségével kiismeri a fájdalom természetét és
amikor a vajúdás során szüksége lesz rá, nem ellenségként, hanem
együttműködő társként éli meg a méhösszehúzódásokat. A módszer egyik
fontos eleme a beavatás. “Ezeken a foglalkozásokon mindig van valami
kis rituálé, ami ünneppé teszi már a szülésre való készülődést is és
arra emlékeztet minket, hogy a szülés valóban a női lét, az emberi élet
Nagy Beavatása. A beavatást szinte minden kultúrában megelőzi a
felkészülés, aminek egyik lényeges pontja, hogy a beavatandónak magának
kell megtalálnia valamit, megszereznie valamilyen ismeretet,
tapasztalatot, hiszen az igazi tudás nem átadható. A tanító elvezetheti
a beavatandót lelke titkos tartalmaihoz és megtaníthatja meghallani és
megérezni az onnan fakadó természetes bölcsességet és erőt. Az utat
azonban mindenkinek egyedül kell bejárnia. Egyedül kell rálelnie a
saját igazságaira, a saját képeire, a saját táncaira, verseire és
dalaira, amik benne szunnyadnak és amik mind-mind erőt adhatnak a
vajúdás és a szülés asszonyt próbáló beavató folyamatában.”

Ma a szülő nő sok lehetőség  közül választhat, nagy a
szülésfelkészítő programok repertoárja. A legjobb, ha olyat választ,
amely leginkább neki szól, az ő személyét veszi figyelembe, s leginkább
azt tudja nyújtani, amire szüksége van.  

Dr.  Kovács Dóra

 

Címkék:

A baba fejlődése hónapról hónapra.

2008 március 18. | Szerző:

A baba
fejlődése hónapról  hónapra.                                           
                                                                      
                                                                       
                                                                       
                                                                       
                                                                       
                             
                                                                                                                                                             
               Az első hónap

Étkezés:
A pár hetes gyermek anyatejet, vagy tápszert eszik. A szoptatott baba
2-3 óránként, a tápszeres kicsit ritkábban eszik, mert a tápszer
lassabban emésztődik.

Pelenka:
Az első napokban, mikor csak pár csepp tejet iszik a baba, akár 12 órát
is bír egy pelenka, később napi 6-8 váltás szükséges (textilpelenkánál
több).

Növekedés és fejlődés:
Az újszülöttnek – fejlődő idegrendszere miatt – néha rángnak a
végtagjai, ez teljesen normális. Karjait széttárja, majd hirtelen ölelő
mozdulatot végez. Ha a szájszél csücskét megérinted, kinyitja a száját
és keresi a mellbimbót.

Alvás:
Az újszülött egy nap 16 órát, vagy annál is többet alszik. Amikor ébren
van, és sír, az nem mindig azt jelenti, hogy éhes. Lehet, hogy megijedt
valamitől, pelenkacserére van szüksége, fázik/melege van, vagy éppen
csak hiányzik az anyukája.

A baba növekedéséhez és fejlődéséhez fontos a testközelség és a meleg.
A karodon, vagy a kenguruban ismerős hangokat hall (szíved dobogása) és
úgy ringatózik, mint mikor bent volt. Ha ringatod, öleled, halkan
beszélsz hozzá, reagálni fog.

Fontos:
Csak elismert minőségü (autós) babaülést vegyél és mindig jól legyen rögzítve!
Soha ne hagyj egyedül gyermeket házi-(, vagy nem házi)állattal!
Soha ne hagyd felügyelet nélkül a babát a pelenkázón, ágyon; sehol, ahonnan lepottyanhat!
Mielőtt az orvoshoz indulsz, írd össze, miket akarsz kérdezni!

Szociális fejlődés:
A babád figyelni fogja a hangodat és az arckifejezéseidet.
Kimutatja, ha “baja van”.
Pozitívan reagál a (kedves!) emberi hangra.

Fizikai fejlődés:
Reagál a hirtelen változásokra.
A legtöbb mozdulata reflex – végtagok, nyelés és a mellbimbó keresése.
Keze általában ökölbe van szorítva.
A fejét még nem tudja tartani, vigyázz rá!
A nap 70-80%-át átalussza.

Érzékek fejlődése:
Erős fényben pislog, vagy becsukja a szemét.
Kb. 30 cm-re lát jól. A fekete-fehéret jobban érzékeli, mint a pasztel színeket.
Az arcok, vagy arcokat ábrázoló képek nagyon érdeklik.
Érzékeny lehet az erős hangokra, zajokra.
Előnyben részesíti a magasabb, női(es) hangokat.

A második hónap

 A második hónap folyamán kezd beállni a családi rutin. A szülők és a baba napirendje egymáshoz igazodik.

Étkezés:
A 2 hónapos babának még mindig anyatejet (vagy tápszert) kell ennie. A
karodban fekvő, hozzádsimuló, szopizó baba így tanulja meg, hogy te
mindig ott vagy, ha neki szüksége van rád.

Alvás:
Remélhetőleg, most már többet van ébren nappal, és kevesebbet éjszaka.
Ha a babád keveri az éjt a nappallal, megoldásra van szükséged. Ha 4-5
órát alszik nappal, ébreszd fel (ezt olyankor jó tenni, amikor nem
mélyen alszik – mozog a szeme). Az utolsó nappali étkezés közvetlenül
az esti lefekvés előttre essen. Éjszaka rövid ideig szopizzon csak a
baba, aztán remélhetőleg vissza is alszik. A tápszerrel etetett baba
éjjel csak egyszer kapjon enni. Ha külön szobája lesz a babának, 2
hónaposan érdemes beköltöztetni oda.

Növekedés és fejlődés:
A baba mozgása már nem olyan görcsös és hirtelen, a fejlődő
idegrendszernek köszönhetően. A rúgdalózással, kapálózással jól
fejlődnek az izmai. A fejecskéje még ingadozik kicsit, de már a
nyakizmok is erősödnek. A 2. hónap végére talán fel tudja emelni a
fejét, ha a hasán fekszik. Soha ne becsüld alá a bébi képességeit, egy
hirtelen reflex, vagy egy kis mozdulat is veszélybe hozhatja őt. Soha
ne hagyd a babát egyedül, akkor se, ha csak a szoba másik pontjára
mennél!

Most már képes az arca előtt mozgatott játékokat, tárgyakat követni a
szemével, érdemes venni egy zenélő, forgó, ágy fölé lógatható, színes
játékot – imádni fogja. A szopizás az egyik legélvezetesebb
foglalatosság a babának – a kezed, az ujjad, vagy bármi, amit elér a
szájában fog kikötni, ezért mindig legyen tiszta a kezed, és kérd meg a
látogatókat is, hogy mossanak kezet (amint belépnek a lakásba, mert nem
tudni, mikor kapja el a baba őket)! A bébi keze állandó mozgásban van –
most lehet venni egy biztonságos, az ágy rácsára rögzíthető játékot,
amihez ha hozzáér, mozog, vagy hangot ad. Így könnyen megtanulja, hogy
a környezetét befolyásolni tudja.

Egy gyerek már ebben a korban nagyon kíváncsi – beültetheted egy
hordozható ülésbe, és magaddal viheted a lakás minden pontjára, amíg a
dolgodat csinálod. Most már érdemes a papának is foglalkozni, játszani
a babával.

Tanulás játék közben:
Díszítsd ki a baba szobáját, vagy szobasarkát színes képekkel,
tükörrel, lógass fel színes, mozgó figurákat, amiket nézegethet a baba.
Ha símogatod az arcát, megpróbálja bekapni az ujjadat. Élvezi az
érintésedet és ámulattal nézegeti az arcodat. Énekelj neki lágyan,
csattogj a nyelveddel, ismételd az ő hangjait!
Rázz csörgőt a feje fölött és mozgasd ide-oda. Ha a baba követi azt, dícsérd meg!
Hagyd, hogy a kicsi felfedezzen különböző anyagokat (a hajad,
kendőcskét, a pulcsidat), közben egyfolyában beszélj hozzá, meséld el,
mivel játszotok.
Hajolj közel az arcához, forgasd a fejed jobbra-balra, nevess rá, hunyd
be-nyisd ki a szemed. Nagyon fog neki tetszeni és ha abbahagyod, látni
fogod az arcán, hogy alig várja, hogy folytasd.

Szociális fejlődés:
A 2 hónapos baba jól megfigyeli azt, aki hozzá beszél.
Ébren marad, ha foglalkozol vele.
Megnyugszik, ha szopizhat, cumizhat, felveszed, vagy csak beszélsz
hozzá és látja az arcodat.
Talán már élvezi a fürdetést.

Érzékek fejlődése:
Követi a tárgyakat egyik oldalról a másikra.
Hosszasan figyel egy-egy tárgyat.
Véletlenül megragad tárgyakat és tartja azokat pár másodpercig.
Fejlődik az izomzata, rövid ideig fenntartja a fejét.
Nézegeti a kezét.
Bizonyos arcokat/hangokat jobban kedvel, mint másokat.
Élvezi a játékot, megörül bizonyos tárgyaknak (a játékainak).

Biztonság:
Ha az ágyából kivetted, soha ne hagyd egyedül/felügyelet nélkül a babát!
Olyan rácsoságyat használj, amin a rácsok nincsenek 6 cm-nél távolabb egymástól!
Ma azt mondják, hogy a hátán jó altatni a babát, de ez nagyon sokszor
változott az évek során.
A matrac az ágyban szorosan feküdjön, ne legyen hely a rács és a matrac széle közt!
Soha ne egyél, igyál, vagy tarts a kezedben forró dolgokat, ha a baba a karodon/öledben van.
Ne dohányozz! Főleg ne a baba közelében!

A harmadik hónap

A
3 hónapos babán már látszik, hogy van személyisége. Már kevésbé fordul
el a világtól (lásd: eddig mindig az alvásba menekült az idegen dolgok
elől), most kezdi érdekelni a környezete.

Alvás:
A 3. hónap végére akár végig is aludhatja az éjszakát, de ez azért
minden gyereknél változik. Ha megébred, ne kapd ki azonnal az ágyból,
várj egy kicsit, hátha vissza tud aludni. Ha azonnal megjelenik valaki
az ágyánál, amint moccan egyet, rászokik, hogy a szülei nélkül nem tud
visszaaludni. Az anyatejes babák, (általában) ciciznek egy kicsit
félálomban, aztán simán vissza lehet tenni őket az ágyukba. Próbáld
minél rövidebbre szabni azt az időt, amit az ágyból kint tölt a baba
éjjel! Ha az esti lefektetés egyáltalán nem megy, tegyél róla, hogy
fárasztó napjai legyenek! Mikor ébren van, ne legyen sokat az ágyában,
mert így az neki a “játszótér”-ként fog beépülni, nem pedig a fincsi
pihenőhelyként. Az esti lefekvésnél próbáld meg még akkor betenni az
ágyba, mikor még nem alszik teljesen, de már “ájulófélben” van!

Növekedés és fejlődés:
A bébi most már tudja egyik oldalról a másikra forgatni a fejét és a
szemével követni az embereket. Ha ébren van, most már nem elég, ha csak
a karodon van. Azt akarja, hogy beszélj hozzá és játsz vele. Mindig.
Mutass neki új tárgyakat, játékokat.

A színek most már igen fontosak a látásnál. A piros, kék és a zöld
mindig a kedvenc, mert a pasztell színek még összemosódnak és így a
baba homályosan lát.

Tetszeni fog neki, ha “kukucs”-ot mondasz, vagy nevetgélsz. Megtanul
gurgulázni és buborékokat fújhat a nyálából. Nyitogatja a tenyerét, és
sokat nézegeti azt. Ha elejti a játékát, azt hiszi, hogy rejtélyes
módon elt?nt és nem keresi azt. Mindent a szájába vesz, tehát figyelj,
hogy ne érjen el semmi veszélyes, lenyelhet? tárgyat, és minden játéka
legyen tiszta.

Tanulás játék közben:
Legyenek különböző anyagból készült játékai, kendőcskéi, hogy
felfedezze a tapintásukat.
Imádja az ismételt játékokat, ezek nagyon fognak neki tetszeni:
(pl. elbújsz a kendő mögé, majd kikukkantva “kukucs”-ot mondasz;
ezt kendő nélkül is lehet, egyszerüen csak oldalt nézel pár
másodpercig, majd hirtelen vissza a szemébe;
vagy dobálgatsz egy labdát, közben “hoppá”-zva).
Fürdetésnél érintsd meg a testrészeit és nevezd meg őket. Beszélj hozzá
babásan, utánozd az ő hangjait!
Ingasd a fejed, tapsolj, dugd ki a nyelved!
A baba imádja a játékot. Menj le az ő szintjére, a padlóra és játssz vele!

Szociális fejlődés:
Spontán mosolyog rád.
Kezdi felismerni a családtagokat.
Kevesebbet sírhat.
Reagál a nevetgélésedre.

Érzékek fejlődése:
Már nincs mindig ökölben a keze.
Láthatóan felfigyel a hangokra, odafordítja a fejét.
Követi a mozgó tárgyakat.
Megtartja a játékot és hadonászik vele.
Fejlődnek a hangocskái, egyre többféle arckifejezése van.
Hason fekve rövid ideig a fejét felemelve a könyökére támaszkodik.
Kezd látszani, hogy emlékszik dolgokra.
Várja a jól ismert jutalmat.
Abbahagyja a szopizást, ha hangokat hall.
Megkülönbözteti a beszédet más hangoktól.

Biztonság:
Kezdd biztonságosabbá tenni a lakást!
(Pl: sarokvédők, konnektorvédő-dugók, szekrényajtó-, fióknyitás-gátlók)
Terítőket, függönyöket ne érje el!

A negyedik hónap

Mind
külsőre, mind viselkedésében nagyon sokat változik ebben az időszakban
a baba. Sokkal több időt tölt el játékkal, mint eddig. Nevet, ha
megcsikized – és ezt nagyon szereti ismételten játszani, mint minden
mást is.

Étkezés:
Továbbra is az anyatejet kapja (vagy szükség esetén tápszert). Néhány
orvos már ilyenkor ajánlja a gyümölcsök levét (én nem!). Soha ne hagyd
cumisüveggel elaludni, későbbi fogproblémákhoz vezethet!

Alvás:
Kb. 10 órát alszik éjjel, és 2-3-szor alszik el nappal. Alakíts ki egy
rutint, segítve ezzel a baba alvási szokásait. Ha álmosnak látod, tedd
bele az ágyába! Minden baba kimutatja valahogy, ha fáradt. A
legáltalánosabb jelek: az ásítás, szem/orr dörzsölése, vagy ha nem
hajlandó a kedvenc játékát sem játszani és nyügös. Hamar megismered
ezeket a jeleket és nemsokára beáll, hogy mikor is van a lefekvés ideje.

Növekedés és fejlődés:
Nagy külső változások láthatók. Megváltozhat a baba hajának sürüsége,
színe, változhat a szemszíne is. Kezd formásodni, ahogy nőnek és
erősödnek az izmai. Tökéletesen tartja és forgatja a fejét.
Valószínűleg már a hasáról a hátára tud fordulni. Az öledben előrefelé
ültetve szeret nézelődni.

Lábikóival imád rugdalózni, emelgeti, nyújtogatja őket, soha nem
nyugszik, a pelenkázás kezd nehezebbé válni.

Már tudatosan keresi a játékát, ha elejti azt.

Elkezdődhet a komolyabb nyáladzás, ami sokszor a fogak megjelenésével
társul csak, kb. 6 hónapos korban. De már ilyenkor is lehet neki
különböző keménységű, gumirágókákat adni neki, kicsit lehőtve még
jobban fogja szeretni.

Ennek a hónapnak a végére a bébi pont olyan jól képes fókuszálni, mint
a felnőtt ember. Színesen lát és előnyben részesíti a közeli tárgyakat.
Ugyanolyan jól is hall, mint a felnőtt, és nagy élvezettel próbál
különböző hangokat kiadni. Ha megtanul egy új hangot, azt egy jó ideig
egyfolytában ismételgeti. Gügyög és sikítozik. Hangosan kacag, ha
megcsikized. Egyre pontosabban nyúl a tárgyakért – ideje eltenni a
törékeny tárgyakat, vigyázz a szemüvegedre és a hajadra is (nagyon meg
tudja húzni)!

Tanulás játék közben:
Szagolgassatok tárgyakat együtt! Imádni fogod, ahogy reagál. Nagyon
élvezi, ha a mulatságos dolgokat a végtelenségig ismételgetitek.
Beszélgess a gyerekeddel és dícsérd meg minden új kunsztjáért. Játssz
vele sokat, nem lehet megunni a baba mosolyát!

Szociális fejlődés:
Nevetgél, hangicsál, ha játszanak vele.
Sírhat, ha vége a játéknak.
Mosolyog, nevet a tükörképére (vagy a szüleiére).

Érzékek / mozgáskoordináció fejlődése:
A megmarkolt tárgyat rögtön a szájához emeli.
Utána néz a leesett tárgyaknak.
Megkülönböztet szagokat.
Hasról hátra fordul, talán már hátról hasra is, de ezt inkább majd csak
6 hónaposan.
Biztosan tartja és forgatja a fejét.
Az arcokra inkább reagál mosollyal és hangokkal, mint képekre.
Új hangokat ad ki.

Biztonság:
Szereld le a függő-lógó játékokat, mielőtt a baba elérné és ő
“szerelné” le azokat!
Soha ne találhasson cérnát, madzagot, nyaklácot, hasonlóakat, mert
ezekkel megfojthatja magát!
Lufival, nejlonzacskóval se hagyd egyedül játszani! (Én a lufit
egyáltalán nem javaslom, mert ha kipukkad, … )
Olyan játékai legyenek, amik nem törékenyek, nincsen éles
szélük-sarkuk, vagy lejáró alkatrészük.

Az ötödik hónap


Az
5 hónapos gyerek már nagyon hajlékony, sokszor láthatod majd, amint a
lábujját, vagy a zokniját rágja. A hónap végére elérheti születési
súlya kétszeresét.

Étkezés:
Néhány orvos szerint ekkor már lehet kezdeni a hozzátáplálást – kérdezz
rá a ti gyermekorvosotoknál, hogy neki mi a véleménye, ha nem vagy
biztos benne, hogy mikor akarod elkezdeni. Először fintorog a baba az
új ízekre, de hamarosan nagyon fogja élvezni. Kétfülű műanyag bögrét
vegyél neki, amit könnyen meg tud fogni. Az első étkezések nagyon
maszatolósak – jól készülj fel rá és élvezzétek együtt a babával a
dolgot.

Réka
Növekedés és fejlődés:
A hasán csúszkálva körbe-körbe mászik az ágyban. Ha bekészítesz neki
egy játékot, reggel úgy találhatod, hogy szép csendben játszadozik,
elfoglalja magát.

Most már nem üldögél szépen az ülőkéjében, sokkal több aktivitás és
hely kell neki. Egyik kezéből a másikba teszi-veszi a játékot, mindent
azonnal a szájába vesz (minden levehető apró tartozéktól foszd meg a
játékokat!) Mivel mindent megfog, amit meglát és elér, érdeklődhet a
nemi szerve iránt is, ez teljesen természetes, és nem kell vele
foglalkoznod.

Tanulás játék közben:
Sikoltozik, csattog, cuppog, és buborékokat fújhat a nyálából. Nagyon
jó játék utánozni egymás mimikáját, hangjait. A direkt köhhintést,
hapcizást borzasztóan élvezi a baba.

Lassan hallod majd, ahogy elkezd olyanokat mondani, hosszasan
ismételgetni, hogy dadadada, mamamama, stb.

A tükör előtt állva imád játszani, nevet a tükörképére, és csapkodja a
tükröt. Ez az összes kirakatüvegre is vonatkozik, abban is tökéletesen
felismeri a tükörképét, amiben te csak egy elmosódott, halvány
szellemképet látsz. Egyre jobban élvezi a babakocsis sétákat, mert fel
lehet ültetni és így jobban látja a környezetét. De el fogja várni,
hogy néha kivedd és megnézzetek egy-egy kirakatot, egyebet.

Szociális fejlődés:
Mosolyog, hangokat ad ki, hogy felkeltse a figyelmedet.
Utánozhat arckifejezéseket.
Sírni kezd, ha elveszed, amivel játszott.
Játszik evés közben, (akkor is, ha cicizik, néha jó, ha egy apró
játékot adsz a kezébe, különben állandóan elfordul).

Érzékek / mozgáskoordináció fejlődése:
Két kézzel fogja a cumisüveget.
Tudatosan megmarkolja a játékot.
Pontos irányban nyúl a tárgyakért.
Lábát a szájához emelgeti.
Forgolódik, rugdalózik, ficánkol (pelenkázás közben is).
Da, ma, ba hangokat ad.
Keresi a leejtett tárgyakat.
Megtarthatja a fejét, mikor ülő pozícióba húzod.

A hatodik hónap


Minden
baba más ütemben fejlődik, de minden nap tudnak valami újat mutatni.
Legyetek együtt (hármasban még jobb!) minél többet, hogy lássátok és
megdícsérhessétek!

Étkezés:
Bár 6 hónaposan a legtöbb gyerekorvos ajánlja a hozzátáplálás
megkezdését, ha még nem történt meg; anyatejet (vagy tápszert) továbbra
is kapnia kell a babának, legalább 1 éves koráig. (Sokan vannak, akik
még tovább is – akár 2-3 éves korukig szoptatják gyermeküket – ezt
mindenki maga döntse el, hogy szeretné-e.) Meg lehet ismertetni a babát
a pohárral, kanállal. A baba üljön (akár az öledben, akár az
ülőkéjében), miközben eszik, hogy nehogy félrenyeljen, és tanulja, hogy
ülve szokás enni. Valószínűleg egyedül is akar majd próbálkozni az
evéssel, csapkodhat, edényt dobálhat és szétmaszatolja az ételét. Légy
türelmes és légy felkészülve (Tegyél egy nagy nejlonterítőt a széke
alá! Ne legyen a széke a fehér fal mellett! Legyen rajta előke –
létezik olyan is, aminek hosszú ujja van!)

Növekedés és fejlődés:
Ha már fordult a baba hasról hátra, vagy vissza, mostanában elkezd majd
a hasán kúszni előre (hátra lehet, hogy már ment). Néhány baba már fel
tud ülni egyedül, de a legtöbbnek ilyenkor még kell egy kis segítség. A
mi védőnőnk nem ajánlotta, sőt kifejezetten ellenezte, hogy Réka addig
üldögéljen megtámasztva, amíg fel nem ül egyedül, de Réka nem volt
hajlandó sokat fekdesni, miután rájött az ülés előnyeire, és hetekkel
korábban üldögélt minden támasz nélkül, mielőtt magától felült volna.

A baba most már apró tárgyakat is képes megfogni, de a nagyobbak még
könnyebben mennek. Érdekli, hogy a különböző tárgyak, játékok milyen
hangokat adnak ki, ezért egyik kedves foglalatossága az lesz, hogy
csapkodja a játékát az ágy rácsához, vagy a székéhez. A “kukucskálós”
játékokat kezdi igazán élvezni.

Fontos:
Most már mindenképp ideje, hogy otthonotok teljesen baba-biztos legyen.
Amint a baba elkezd a földön közlekedni, mássz végig a lakásban
négykézláb, és figyelj a következőkre:

Kis tárgyak, amiktől megfulladhat
Elektromos vezetékek, bármilyen madzag, drót, fonal
A konnektorok mind legyenek eltakarva, bedugaszolva!
A lépcsők végeinél legyen rács!
A fűtőtesthez ne férjen hozzá!

Szociális fejlődés:
Örömét és bánatát különböző hangjaival jelzi.
Általában megijed az idegenektől, és elsírhatja magát .
Felismeri a házat a sétáról hazatérve.
Nevet a tükörképére.
Zene hallatára elhallgat, abbahagyhatja a sírást.

Érzékek / mozgáskoordináció fejlődése:
Élvezi, ha a kanállal játszhat – nem feltétlenül kell legyen benne étel!
Megpróbálhatod pohárból itatni, de ez még nem minden babának sikerül.
Megkülönböztet ízeket. (Ha valamelyik főzelékre első próbálkozásnál
fintorog, egy pár nap múlva lehet ismét próbálkozni.)
A hónap végére valószínűleg megül támaszték nélkül, talán fel is ül.
Hason kúszik.

A hetedik hónap


A
gyermeked által felfedezendő világ napról-napra nő, az ő mozgékonysága
egyre fokozódik, ezért most már fel kell készülnöd az aktív “munkára”.

Étkezés:
Babád most már a saját kezével szeretne enni (adj neki babapiskótát, de
ha már van foga, vigyázz, nehogy túl nagyot leharapjon!), de egy
étkezési rendszert továbbra is be kell tartani. Fontos, hogy élvezze az
étkezést, ezért, ha kiköpi az ételt, vagy látod, hogy már nem érdekli,
tudd, hogy befejezte.

Alvás:
Ha nem alussza végig az éjszakát, az az egész család számára
kellemetlen lehet. Már inkább csak szokásból ébred fel, semmint
éhségből. Az egyik megoldás – ami sok szülőnek nehéz lehet, (én sem
tenném) – , hogy hagyod, hogy újra álomba sírja magát, anélkül, hogy
bemennél hozzá. Egy jobb megoldás az, hogy bemész, símogatod, ringatod,
de nem adsz neki inni. Remélhetőleg, hamarosan rájön, hogy nincs már
miért felkelni az éjjel.

Növekedés és fejlődés:
Megtanulhat egyedül felülni, és megül minden segítség nélkül. Néha még
felborulhat, de ez teljesen normális. Négykézlábra állhat és a hónap
végére talán elkezd csúszni, majd mászni. (Van olyan gyerek, aki soha
nem mászott négykézláb, mielőtt megtanult volna rendesen járni, ezért
ne aggódj, ha a te babád sem mászkál még!) Nagyon szeret játszani
fürdés közben (fürödjetek együtt a nagy kádban 🙂 !), úgyhogy vigyél
sok játékot a fürdőszobába! A tárgyak megmarkolása majdnem tökéletes.
Keresi a játékot, amit elejtett. Kezdi érteni, hogy viselkedésével
befolyásolhatja a környezetét, ezért most már határozottabb, ha meg
akar valamit szerezni. Továbbra is sokat hangicsál. Kezdi megérteni a
“nem” szót a hanglejtésedből.

 
Tanulás játék közben:
Szeret tapsolni, “olvasni”, vagy bármilyen fényképet, képeslapot
nézegetni. A kádba vigyetek kis törülközőt, szitát, mérőedénykét,
labdát, vagy bármilyen vízálló, nem hegyes játékot (de a legérdekesebb
mindig a színes, samponos és habfürdős flakon lesz, akár tele, akár
üresen!).

Szociális fejlődés:
Részese akar lenni minden társaságnak. Ha fél is az idegenektől, most
már érdeklődik akkor is.
Megérti azt, hogy “nem”, a hanglejtésedből.
Huncutkodik és viccelődik! 🙂

Érzékek / mozgáskoordináció fejlődése:
Kezdi felfedezni a testét.
Csapkodja a tárgyakat.
Tudatosan és pontosan markol, és mindent a szájába vesz, légy figyelmes!
Egyik kezéből a másikba teszi a tárgyakat.
Kiőhet az első két foga.
Négykézláb elindulhat, ringatózik.
Felülhet és megül segítség nélkül.
Egyre jobban érdeklik a részletek.

 
Fontos:
Csak a derekáig engedd a kádat (ülve), és soha ne hagyd egyedül a
vízben! Még az a gyerek, aki már teljesen biztosan ül, is könnyen
elcsúszik, felborul a vízben (egyébként még akkor is, ha egyfolytában
fogod!). Ha borul, kapd el, miel?tt beütné a fejét, vagy az egész arca
víz alá kerülne, és akkor nevetgélve, dícsérve ?t, semmi sírás nem
lesz, játszik tovább. Ha jár(tatok) babaúszásra, még kevésbé lesz
probléma a borulás.
Biztosítsd a lakást – ha valamelyik szekrényt nem akarod, hogy
kinyissa, gondoskodj róla, hogy ne tudja kinyitni! A sarkokra tegyél
sarokvéd?t, a konnektorba dugaszt.

A nyolcadik hónap

A
babának egyre növekszik a kíváncsisága és felfedezni vágyik mindent!
Minden nagyon érdekes számára, de ne feledd, hogy nem tudja, hogy amit
csinál, azzal fájdalmat, vagy nagyobb bajt is okozhat magának (vagy
másnak)! Nagyon vigyázz rá!

Étkezés:
Minden gyerek más – van, amelyik azt akarja, hogy kanállal etesd, míg
más babák maguk csinálnának mindent. Valószín?leg csak az az étel fog
kelleni neki, ami a te tányérodon van. Legjobb, ha beletör?dsz, és nem
idegeskedsz a maszat miatt. Vigyázz, hogy minden ételt elég apróra
darabolj fel neki!

Alvás:
Nappal általában kétszer alszik, de lehet, hogy néha már elég csak egy
alvás is. Az esti fekvés idejét már mindig azonos id?pontban kéne
megszervezni. Az este legyen nyugodt, csendes, olvassatok, énekeljetek,
legyen egy kialakult rutin.

Növekedés és fejl?dés:
Hüvelyk- és mutatóujja közé tud venni kisebb tárgyakat.

Megül hosszabb ideig támasz nélkül. Talán fel is tud ülni fekvésb?l,
segítség nélkül. Némely baba már ebben a korban felhúzza magát állásba,
de hamarosan segítségért kiált, a leüléshez.

Rámutathat a tárgyra, amit szeretne.

Talán most már kevésbé fél az új arcoktól, hangoktól, ha eddig félénk
is volt.

Tanulás játék közben:
Egyik kedvenc játszóhely a konyha lesz! Vagy szerelj fel idejekorán egy
rácsot a konyhaajtóra, hogy ne mehessen be, vagy legyen egy olyan
szekrény – amiben műanyag edényeket tartasz – , ahol ő játszhat, és a
többire tegyél ajtónyitás-gátlót.
Ismételgessétek együtt a hangokat, amiket mond! Tapsoljatok
mondókákhoz, énekeljetek és táncoljatok!
Integessetek, ha búcsúzkodtok!

Szociális fejlődés:
Utánozza az ember száj- és arcmimikáját.
Ellöki a tárgyat, ami nem érdekli.
Hangjával hívja fel magára a figyelmet.
Mosolyog, nevet a tükörképére (vagy a szüleiére).

Érzékek / mozgáskoordináció fejlődése:
Hüvelyk- és mutatóujja közé tud venni kisebb tárgyakat.
Tapsolhat, integethet.
Szeretne mindent megkóstolni a te tányérodról, de fintorogva köpheti ki
az ételt.
Hang irányába fordítja a fejét.
Szemével követi a tárgyat, amire mutatsz.
“mama”, “baba” hangokat adhat ki, véletlenül, anélkül, hogy tudná a szó
jelentését.
Megállhat kapaszkodva rövidebb ideig.
Négykézláb mehet előre, vagy hátra.
Megtarthatja kezében a cumisüveget, poharat, vagy az ételt.
Kukucskálósat játszik, ha a fejére ruhát, rongyot húz! – vedd észre és
menj bele a játékba!

Biztonság:
Vigyázz, mikor ajtókat nyitsz-csuksz, bármikor hirtelen a hátad mögött
terem a baba, és az ujja bent lehet a résben!
Zárd el az apróságokat, porcelán- és üvegtárgyakat!
Zárd be mindig a zárható szekrényeket, a nem zárhatóakra szerelj
biztonsági nyitás-gátlót!
Kezdd el tanítani neki a “FORRÓ” szót!

A kilencedik hónap

Talán
úgy tünhet, mintha most lassabban fejlődne a babád, mint eddig, de az
időt most főleg az eddig tanultak tökéletesítésére használja.

Étkezés:
Babád hirtelen elveszítheti érdeklődését a cici, vagy a cumisüveg
iránt, ahogy rájön, hogy te mindig mást eszel, mint ő. Lassan,
hetenként egy új ízt kipróbálhattok. Azért csak egyesével, hogy ha
allergiás lenne valamire, tudni lehessen, mi az. Tejterméket csak 1
éves korától kezdj adni neki, a tehéntej korábban allergiát válthat ki.
A pépek, főzelékek mellett, adhatsz neki babapiskótát majszolni,
zsemlét. De ha már alul-felül foga van, vigyázz, nehogy túl nagy
falatot harapjon le. (Réka, a kislányom 8 hónapos koráig csak anyatejet
kért, a gyümölcsleveket, amiket addig kínáltam, kiköpte. Soha nem
teázott. 8 hónaposan elfogadta a gyümölcslét, és nagy élvezettel
majszolgatja azóta is. A különböz? tápszereket, pépeket, főzelékeket
azóta sem fogadja el soha.) De ha el is kezdesz adni neki mást is, az
anyatej maradjon meg mindenképp még fő táplálékforrásnak, ha van! A
gyümölcslé elkezdésével együtt meg lehet ismertetni a (csőrös, müanyag)
pohárral. De nem kell sürgetni, pohárból inni valószínüleg csak 1 éves
kora körül fog, és még akkor is sokszor mellémegy majd.

 

Címkék:

Üzenj a blogger(ek)nek!

Üzenj a kazánháznak!

Blog RSS

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!